Az ír tánc története - Az ír táncfajták

Az ír tánc története

Az ír tánc korai története a népesség állandó vándorlása, az emigrációk és a folyamatos elnyomás során alakult ki. Ezen emberek mindegyikének megvan a maga kedvelt tánc és zenei stílusa. Csak bizonytalan emlékek vannak az ír tánc korai történetébõ, de bizonyítékok vannak arra, hogy az elsõk, akik vallásos rituálék alkalmával a tölgyfának és a napnak tisztelegtek, a druidák voltak. Az õ közös táncaik nyomai felfedezhetõk a mai körtáncokban. Mikor a kelták több mint kétezer évvel ezelõtt Közép-Európából Írországba érkeztek, magukkal hozták saját néptáncukat. Isz. 400 körül, a kereszténység felvétele után az új papok pogány stílust használtak a kézirataik díszes iniciáléihoz, míg a parasztok megõrizték hagyományaikat táncukban és zenéjükben.

Az anglo-normann hódítás a 12. században normann hagyományokat és kultúrát hozott Írországba. A 'Carol' egy népszerû normann tánc volt, ahol a vezér énekelt, akit táncosok vettek körül, és ugyanazt az éneket énekelték utána. Ezt a normann táncot a meghódított ír falvakban adták elõ.

Három fõ ír táncstílust említenek a 16. századi írásokban: az ír 'Hey' (Irish Hey), a hosszú tánc (Rinnce Fada) és a 'Trenchmore'. A legelsõ említés a táncról Sir Henry Sydney 1569-ben, I. Erzsébet királynõhöz írt levelében található: 'Nagyon gyönyörû, szépen öltözött, elsõ osztályú táncosok' - írta Sydney rajongóan a Galway-i ír 'jig'-et táncoló lányokról. Sydney elment, hogy lejegyezze a táncformációt, megfigyelte a két egyenes sorban táncoló táncosokat. Ez a formáció a hosszú táncra emlékeztet, annak korai változata. A 16. század közepén az újonnan épített kastélyok óriási termeiben adták elõ a táncokat. Némelyik táncot az angol hódítók átvették, és magukkal vitték Erzsébet királynõ udvarába. Ezek egyike volt a 'Trenchmore', egy régi ír paraszttánc átvétele. Ebben az idõben a másik népszerû tánc a 'Hey' volt, ahol a nõi táncosok partnereik között kígyóztak. Ez a mai 'Reel' elõdje.

Mikor a királyság tagjai Írországba érkeztek, a tengerparton fiatal lányok adtak elõ tiszteletükre hagyományos táncokat. Mikor James király 1780-ban Kinsale-be, Cork megyébe érkezett, táncosok köszöntötték. Hárman álltak egymás mellett, és egy-egy fehér zsebkendõ végét fogták a kezükben. Lassú zenére táncoltak, majd összekapcsolódtak, maguk között tartva a zsebkendõt. A zene egyre gyorsabb lett, és a táncosok fürge táncok variációit adták elõ.

Az ír táncot dudán és hárfán játszott zenével kisérték. Az angol-ír arisztokrácia házaiban a zenész a cselédekkel együtt gyakran bekapcsolódott némelyik táncba. Virrasztások során is táncoltak. A gyászolók egymást követve körbejárták a koporsót dudazenére.

A 18. században Írországban megjelent a táncmester (dancing master). Vándorló tánctanár volt, aki faluról falura járt a megyében, és táncolni tanította a parasztokat. A táncmesterek rikító jelenségek voltak fényes ruhákban. Fiatal növendékeik nem tudták megjegyezni, melyik a jobb és bal lábuk. Hogy megoldják a problemát, a táncmester az egyik lábukra szalmát, a másikra szénát kötött, és úgy irányította õket, hogy 'emeld a szalma lábad' vagy 'emeld a széna lábad'.